Vasárnap voltam először terepen a Trek 3700-asommal. Jól bírta a gyűrődést, már amennyire meggyűrtem. Merthogy nem igazán szabad „durvább” terepre menni vele, nem olyan gép ez, viszont a Hármashatár-hegy enyhe lejtői és meredek emelkedői tökéletesek voltak számára. Most a kezdő hegyikerékpárosoknak szolgálnék néhány terepre való tanáccsal, amelyekkel megkönnyíthetjük és biztonságosabbá tehetjük utunkat.

Laci barátom (szintén Trek-tulajdonos, Top Fuel 8 ) elhívott az edzőkörére, amely délelőtt 10 órától vette kezdetét a fogaskerekű lábánál. Utunk során rengeteg tanácsot adott nekem (én, mint kezdő montis), amelyeket most megosztok Veletek. Alapszabály: bukósisak mindig legyen a fejünkön és legyen bekapcsolva a szíja, mert úgy semmit sem ér, ha rajtunk van, de lifeg. Egy rossz mozdulat, elvágódunk, a bukó elrepül, a fejünk pedig összezúzódik a talajon vagy a köveken. Inkább pár (tíz)ezer forint, mint az egyetlen életünk. Legalábbis én így vagyok vele. No de vége az agymosásnak. Utunk elején a legelső fontos dolog, amire Laci felhívta a figyelmemet, hogy a nagyujjamat mindig a markolat alatt tartsam, mert úgy biztonságosabban lehet irányítani a kerékpárt és veszély esetén jobban bele lehet kapaszkodni. Mindig két ujjal (mutató- és középsőujj) húzzuk a féket, a maradék kettővel (gyűrűs- és kisujj) pedig egyértelműen a markolatot fogjuk. Persze nem árt, ha van kesztyűje is az embernek, mert esés esetén az kopik és nem az ember bőre. Nem sokkal, miután beértünk az erdőbe, egy keresztbeváltást követően leesett a láncom. Na – gondoltam –, most csupa olaj leszek, mert a lánc visszatétele mindig csak kosszal és kínnal jár. De Laci megmutatta, hogy hogyan lehet ezt megúszni: az első fogaskoszorúnál a mutatóujjammal először a föld felé, majd az első kerék felé elhúzom a láncot és szépen visszaillesztem az éppen használatban lévő tányérra. Így csak a mutatóujj lesz koszos, ráadásul hamar végezni lehet a problémával. Pár méterrel arrébb egy hosszú és elég meredek emelkedő következett, ahol előre csúszva a nyeregben könnyebben fel tudtam magam húzni, bár a végén úgy éreztem, hogy nekem mára ennyi elég is volt. Tehát egy komolyabb emelkedőhöz érve könnyebben fel lehet mászni, ha előre csúszunk és természetesen ne a nagy tényáron, hanem a legkisebben vagy esetleg a középsőn tekerjünk. Mivel egy emelkedő tetejére értünk, ezért onnan le is kellett menni: fokozatosan húztam be a hátsó féket (amikor „veszélyesebb” helyzet adódott, akkor az elsőt is, amely jóval hatásosabban fékezi le a kerékpárt, mint a hátsó) és hátracsúsztam a nyeregből, hogy hátul legyen a súlypontom, s ne elől. (Ha elől van, akkor nagyot lehet esni, pláne akkor, ha hirtelen behúzzuk az első féket.) Nagyon fontos, hogy a térdeinket és a karjainkat hajlítsuk be, mert így a lejtőn ki tudjuk rugózni az egyenetlenségeket, hasonlóan a teleszkóphoz vagy a rugóhoz. Azt is érdemes megemlíteni – bár ilyen helyzetbe még nem kerültem –, hogy ha úgy érezzük, hogy az első kerék hirtelen megakad, akkor ne ijedjünk meg és ne fékezzünk, mert abból csak esés lesz. Egyáltalán ne fékezzünk, hanem inkább guruljunk tova, így elkerülhetjük a zuhanást.

A nagy hegymászások és lejtőzések közben néha megálltunk pihenni is, s ittunk egy-két korty vizet. Végülis nem versenyezni jöttünk. Nagyjából 23 km-t tekertünk, majdhogynem egy „S” kanyart leírva, számtalan kaptatón és lejtőn át, gyalogosok és kerékpárások közt. Soha sem száguldottunk el mellettük, mert meglehet, hogy mi biztosak vagyunk a dolgunkban, de ők nem ismerik a képességeinket és hirtelen egy olyan veszélyes mozdulatot is tehetnek, ami akár az életünkbe kerülhet. Elegendő folyadékot és élelmet ugyan nem vittem magammal, de erre nem árt odafigyelni! Élelemnek a müzli szelet tökéletes, a víznél jobb folyadékot pedig nem találunk. Mivel mi délelőtt mentünk, ezért nem sötétedett ránk, de ha este megyünk terepezni, vagy ha estefelé érünk haza, akkor legyen első- és hátsó lámpánk, mert különben semmit sem fogunk látni a vaksötétben! Bár a legnagyobb baj az, hogy más sem lát minket szemből vagy hátulról: ez ugyan olyan fontos, mint a bukósisak! Csakis kitaposott ösvényeken hajtottunk, mert a természet rongálásáért az erdész megbírságolhat, de akár el is kobozhatja gépünket! Mind a ketten vittük magunkkal a mobiltelefonunkat, baleset esetén jól jött volna, de szerencsére nem volt rá szükség.

Nagyon élveztem életem első terepezését, sokat segített, hogy ott volt mellettem egy tapasztalt montis, aki elmondta az alapvető „szabályokat”, amit ezúton is köszönök Neki! S végül egy utolsó gondolat, ami az összes tanácsot felülmúlja: minden helyzetben higgadtak voltunk! ]]> http://www.trekbikes.hu/2009/10/06/egy-montis-elso-napja/feed/ 0