Új ipar, felesleges ajándékok

2010. április 1.  •  Kategória: Egyéb  •   •  Hozzászólás (1)

Új ipar, felesleges ajándékok

Tegnap, azaz 2059. március 31-én bejelentette a Trek kerékpárvállalat, hogy áttér a gépjárműgyártásra.

Az átállás azért következett be, mert a cégnek már nem érte meg anyagilag a kerékpárok előállítása, úgyhogy inkább mi is átálltunk gépjárművek készítésére. Az autók természetesen karbonból készülnek és bukósisakot adunk ajándékba vásárlóinknak. Mellesleg a mai világban, ahol már mindennaposak a szmogriadók, sokkal bölcsebb és egészségesebb, ha mindenki autót vezet, hiszen így még pár évet talán tovább élhet az emberiség a Földön, ráadásul úgysem lehet túlélni kerékpáron a városokban való közlekedést – nyilatkozta a cég vezetője, Henry Antoine

A cég a megmaradt kerékpárokat elajándékozta, a szerencsés nyertes, pontosabban nyertesek, pedig két magyar KerékpárPárti (KP) tag, B. Dávid és Sz. Péter, akik vezetéknevük elhallgattatását kérték. Reméljük, hogy boldogok lesznek az új bringáikkal, habár a cég vezetője szerint nem fogják túl sok hasznukat venni, hiszen ugyebár már senki nem használ ilyen közlekedési eszközöket, így tehát eladni is szinte képtelenség. Véleményünk szerint esetleg más KP-tagok vennék meg a kétkerekűeket, de ennek is kicsi az esélye amióta a benzin ára 2500 Ft-ra drágult literenként hétfő óta. Mindenesetre sok boldogságot, jó egészséget és kevés szmogot kívánunk a nyerteseknek!


  1. Peti
    Peti írta
    2010. április 3. szombat

    :D :D :D :D

Hozzászólás rögzítése

Neved - szükséges
E-mail címed - szükséges
Weboldalad
Hozzászólás - szükséges
 


Bejegyzéskor az email címed nem lesz látható!