Trek képességfejlesztő program montisoknak!

A Trek a napokban bejelentette a 2010 Trek Dirt Series névre hallgató, hegyikerékpárosok számára kifejlesztett képességfejlesztő-programot. A program azért jött létre, hogy minden férfi és női montisnak segítsenek és tovább fejlődhessenek, mind freeride, mind downhill, mind pedig cross country stílusban. Az egy-hétvégi események tábor formájában lesznek megtartva Nyugat-Egyesült Államokban és Kanadában, tizenhat különböző helyszínen, kezdő, haladó és tapasztalt szinten egyaránt.
2001 óta, a program létrejöttétől kezdve, már több mint ötezer bringás vett részt az eseményen, így a Trek Dirt Series az egyik legrégebbi és legnépszerűbb hegyikerékpáros képességfejlesztő-tábor. A program során, melyre online lehet regisztrálni, lépésről-lépésre fogják megmutatni a montisoknak a következő szintjükhöz szükséges fogásokat.
Candace Shadley, a program szülőatyja így nyilatkozott:
Nagyszerű, hogy a női hegyikerékpárosokat is ilyen lelkesen támogatják! A Trek támogatásával tovább tudjuk növelni a cég hírnevét és olyan helyekre is eljuthatunk, mint például Colorado, ráadásul ez lesz az első év, amikor is kipróbálhatják a bringások a női Trek-keket.
Dátumok és helyszínek:
- Április 25.: Santa Cruz, CA
- Május 1-2.: San Jose, CA
- Május 8-9.: San Rafael, CA
- Május 15-16.: North Vancouver, BC
- Május 29-30.: Whistler, BC
- Június 5-6.: Fruita, CO
- Június 12-13.: Boulder, CO
- Június 19-20.: Park City, UT
- Június 26-27.: Whistler, BC
- Július 10-11.: Calgary, AB
- Július 17-18.: Whistler, BC (co-ed)
- Július 31-augusztus 1.: Bend, OR
- Augusztus 7-8.: Hood River, OR
- Augusztus 21-22.: Canmore, AB
- Augusztus 28-29.: Bellingham, WA
- Szeptember 11-12.: Whistler, BC (co-ed)

