Liam Killeen egy évre visszavonul

A Trek World Racing csapat tulajdoncége, a 23 Degrees Sports Management, ma hivatalosan bejelentette, hogy a kétszeres olimpiai bajnok és a Commonwealth Games aranyérmese, Liam Killeen december 31-ei hatállyal benyújtotta felmondó levelét.
A 27 éves Liam a 2009-es szezon alatt hátfájással küszködött, ezért most inkább úgy döntött, hogy egy évre visszavonul a profi versenyzéstől és inkább a felépülésével foglalkozik. Attól eltekintve, hogy idén megvédte az országos címet, a hátfájása miatt nem tudott maximálisan koncentrálni a versenyzésre. Így nyilatkozott:
Ez az év nagyon frusztráló volt számomra. Nem veszítettem el a motivációmat a versenyzéstől, de most arra kell koncentrálnom, hogy felépüljek. Nem lenne helyes, ha 2010-ben ilyen állapotban leterhelném a csapatot. Minden jót kívánok a Trek World Racing-nek a következő szezonra.
A csapatvezető Martin Whiteley, aki már 2000 óta együtt dolgozott Liam-mel, pedig így vélekedett:
Természetesen nagyon csalódottak vagyunk Liam miatt. Ez az év nem úgy alakult számára, ahogyan azt ő szerette volna, s tisztában voltunk vele, hogy amíg a hátfájása nem múlik el, addig frusztrált lesz. Ez a legbölcsebb döntés, amit hozhatott és tudom, hogy a cégem és a Trek továbbra is teljes mértékben támogatni fogja Liam-ot. A legjobbakat kívánjuk neki.
A Trek World Racing a debütáló szezonjában az ötödik helyen végzett az XC Team ranglistán. A két további XC kerekes, Lukas és Matthias Flückiger, 2010-ben egy új csapathoz fognak leigazolni.

