Trek District

Várakozással teli hónapokat követően július közepén Magyarországon elsőként kaptam kézhez a Trek karbonszíjas District nevű Single Speed (egysebességű) modelljét. Az első benyomásom: gyönyörű. Nagyon egyben van, igényes alkatrészekből rakták össze, odafigyeltek a tervezésnél.
Egy-két szó a hajtásról, ami talán a bringa legkülönlegesebb része: Lánc nincs, karbonszíj van. Olajozni nem kell, szárazon fut, állítólag tartósabb is, ez majd kiderül idővel. Elszabni emberi erővel lehetetlen. A szíj belső oldala fogazott, hasonlóan az ilyen hajtású motorkerékpárokéhoz. Ennek megfelelően az első és a hátsó lánctányér is speciális kialakítású. Az első egy merőlegesen rovátkolt 55 foghelyes tányér, míg a hátsó leginkább a hagyományos bringákon található fogaskerekekre emlékeztet, csak kicsit ducibb. Gyárilag 22 fogas és egy normál kazettához hasonló Shimano 9 Spline kazira van ráültetve. Egyszerű és nagyszerű.
A váz alu, geometriáját tekintve erősen hajaz az outi Trek vázakra, de mégis kicsit kényelmesebb, a kényelmes kormány alá gyárilag három spacer (magasító) is jár. A tesztelt bringa mérete 58-as. A váz arányai, szögei és az összeillesztés varratai gyönyörűek, hátul a Trek-re jellemző hosszú nyakból indul a támvilla. Elől karbon villát kapott, amit a vázhoz nagyon szépen sikerült illeszteni.
A kerekek 700cc méretű országúti csodák, brutális rikító narancssárga színben, magas aero jellegű, “fixis” körökben divatos, magasperemes kialakítással és fekete küllőkkel. Nagyon masszív, menettulajdonságuk is jó. Őszintén szólva meglepődtem, hogy 23-as gumikkal adják, szélesebbre számítottam, de kellemesen csalódtam.
MKS (japán) klipszes pedálokat kapott, sajnos klipsz nélkül, így a pici pedáltest elég pocsék lábtartást eredményez. Ajánlott egy hozzá illő fém klipsz kiegészítő vásárlása. Az MKS gyárt bőrszíjjal is, nagyon passzolni fog a bringához. Hogy miért? Mert az ülés és a markolatok is igazi bőrből vannak. Az ülés egyébként kivételsen szép, fecskefark-formájú darab, outi nyergek kategóriájában kényelmesnek is mondható. A bőr motívumot a kormány rövid bandázsain is visszahozták, amik igényesen zárókupakokkal vannak lezárva. Több hónapos használat után sajnos eleresztettek, de a Trek ígéretet tett egy internetes oldalon, hogy ingyenesen cserélik.
Ha valaki MTB-ről ül át, mert rájött, hogy városba ilyen bringa való, nem pedig össztelós terepgumis, nagyon fogja élvezni ahogy a gép suhan, szinte lebeg az aszfalt fölött. Gyakorlatilag a keskeny gumik és a bringa pille súlya ilyen szempontból minden előnyét átmenti egy outi bringának. És ne feledkezzünk el róla, hogy a hajtás tényleg HANGTALAN. Egyszerűen kuss van, de teljesen. Tekerni kicsit más érzés, merevebb, stabilabb mint a lánc.
Az áttétel nagyon pörgős, nem tudom, hogy lehet-e egy az egyben hagyományos áttételekkel hasonlítani, de az 55:22 nagyjából stimmel a hagyományos 55:22-vel. Mivel nem kimondottan a sokat kerékpározók és a focilabda méretű vádlival rendelkezők a célközönség, illetve gondolni kellett a hegyeken lakókra is, érthető, hogy ilyen az arány, de személy szerint nekem túl könnyű, a 42:16-os fixim után és az országúti bringámmal váltogatva zavart, hogy nem tudtam hozni vele a szokásos városi tempómat.
Összességében egy nagyon jó, kimondottan városi bringának lettem boldog tulajdonosa. Az egész bringa egy “egyben van” érzést sugároz, sokat elmond, hogy néhány apróságot eltekintve hónapok óta a gyári alkatrészeket használom, csak a teljesen felesleges láncvédőtől és a számomra túlságosan kényelmes kormánytól szabadultam meg. Kimondottan jó és divatos társra lehet azoknak akik szeretnek bringával csajozni, a városban cirkálni vagy munkába járni úgy, hogy nem tűrik fel az öltönynadrágot.
A tesztet írta: Varga Péter


Ezt már én is néztem, nem rossz, szívesen kipróbálnám! Tetszik a zárókupak!
Viszont nekem ezek jobban tetszenek:
http://www.trekbikes.com/us/en/bikes/urban/district/2nddistrict/
http://www.trekbikes.com/us/en/bikes/urban/district/3rddistrict/
Szép a harmadik District nagyon, de ezek lánchajtásúak. A fent bemutatott kerékpár esetében éppen az a különleges, hogy karbonszíj hajtja. Gyönyörű kerékpár, és úgy tudom, hogy Peti fixie-vé akarja alakítani…
Hmm és nem lehet átalakítani karbonszíjassá őket?
“nem tudom, hogy lehet-e egy az egyben hagyományos áttételekkel hasonlítani”
Még jó, hogy ugyanolyanúgy kell számolni.:) Az első és hátsó áttétel aránya határozza meg, hogy egy hajtókar tekerésre hányszor fordul körbe a hátsó. Az tök mindegy, hogy lánc van és lánckerék fogak, vagy szíj és ahhoz tartozó fogak. (feltételezve, hogy az elől lévő fogak ugyanolyanok, mint a hátul lévőek.)
Az 55/22-nél 2,5ször fordul körbe a kerék, míg a hajtókar egyszer. Ez kb a 42/17nek (2,47)felel meg. Szóval a 42/16nál(2,62) nem sokkal könnyebb.