A találkozó

2009. szeptember 28.  •  Kategória: Trek találkozó  •  Cimkék: , , , , , ,  •  Hozzászólások (28)

trekbikes

Köszönöm szépen, hogy eljöttetek az I. Trek találkozóra, nagyszerű volt! Összesen 23-an tekertük körbe a várost, volt aki fully-val, országútival, merevvel, s volt aki városi bringával jött.

Sajnos az út elején egy kisebb baleset történt egy stücni kilazulásának hibájából, de sérülés szerencsére nem lett belőle. Ettől függetlenül remekül tekertük végig 1 óra alatt a 24 km-es távot, nagyjából 15 és 20 km/h közti sebességgel, s jó volt megcsodálni egymás gépeit is: volt egy 1996-os monti (a tulaj sajnos nem jött el a közös útra, pedig szerintem élvezte volna), egy karbonvázas merev (Elite 9.9 SSL) és egy szép kék színű országúti is. Voltak, akik csak a találkozó miatt Debrecenből jöttek fel Pestre, akik közül az egyik résztvevő egy FX 7.3-mal jött, de volt, aki egy 3700-sal, ketten 4300-sal és egy valaki egy 4500-sal érkezett, s volt még egy piros-fehér színű Top Fuel 8 is. Ezeken kívül még jó pár más Trek is volt, sajnos a többire nem emlékszem.

Külön köszönöm azoknak, akik fényképeztek, Sándornak pedig a videókért és a sípolásokért! Jó volt látni ennyi bringást, ráadásul úgy, hogy (majdnem) mindenkinek Trek-je volt! Remélem Ti is jól éreztétek magatokat, várlak Titeket a következő találkozón is! Gyertek, „Trekeregjünk” egyet!

A találkozóról készült képek letöltése

Aki készített képet a találkozón, az legyen olyan szíves és küldje el az e-mail címünkre: trek@trekbikes.hu! Köszönjük!


  1. Peti
    Peti írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Sajnos nem volt nálunk a nagy vakú, így nem lett olyan jó minőségű a kép.
    A közös képről csináltam egy Photoshop-ost is… :)

  2. Nagy Laci
    Nagy Laci írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Jó volt a találkozó, remekek a képek.

    Picit javítanék a bringák meghatározásánál.

    A carbon vázas gép a 9.9 SSL volt a speckos sisakban lévő Fehérvárról érkező társunké. Az én össztelós gépem a TOP FUEL 8-as. Színezése mindkettőnek piros-fehér.

    TOP FUEL 8-as Laci

  3. Peti
    Peti írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Igen, arra gondoltam, ami a keretben van. / Szöveg javítva! / Küldtem neked levelet!

  4. Berta Dávid
    Berta Dávid írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Jók lettek a képek, különösen a közös! Köszönjük!

  5. Nagy Laci
    Nagy Laci írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Sajnos az én gépem nem karbonázas. Ezért is csorgott a nyálam a 9.9 SSL-re tegnap. Annak a 2010-es kiadása, maga a csoda. Volt szerencsém látni Salzban a maratonon. Pontosabban a maratont megelőző napon volt ott a TREK csodaszép kamionja a 2010-es kollekció pár darabjával. Azt hittem lehidalok a gyönyörűségtől. Mondjuk a csúcs gép kalkulált ára 1,5 M Ft körül mozgott.
    Nézegetni ingyen lehetett. :-) )
    ( Én már rengeteg bringás megmozduláson jártam, de még most is a tegnapi jár a fejemeben. Jó volt márkatársakkkal találkozni. Jó volt látni mennyire szeretikm a srácok a TREK-et és LA-t a csapatot. )

    TF8 Laci

  6. Berta Dávid
    Berta Dávid írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Ami a keretben van, arra gondolsz?
    Amúgy hiányzik egy “t” betű a “A találkozóról készül(!) képek letöltése” szövegben.
    Itt nem lehet regisztrálni magam, mint felhasználó?
    Talán jó lett volna az összes kerékpárt lefényképezni, de majd legközelebb én is viszek gépet :)

  7. Berta Dávid
    Berta Dávid írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Laci: a karbon vázasra a Te gépedet értettem. Úgy tudtam, hogy az is karbonvázas. Ezért írtam azt, hogy karbonvázas fully (Top Fuel 8).

  8. Peti
    Peti írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Nekem lenne egy észrevételem a következő Trek-es találkozóval kapcsolatban.
    Nyugodtan gyűljön össze a mostani társaság egy közös kerékpározásra, de ne az legyen a II. Trek találkozó.
    Elég lenne évente tartani Országos Trek találkozót, ami mindig jobb és jobb lenne. Belehúzni más programokat, esetleg nagy kajálásokat…

  9. Nagy Laci
    Nagy Laci írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Hát én a HHH-ra kb. hetente 3-4 alkalommal. Bár ahogy közeledik az ősz, egyre kevésbé. Korán sötétedik és jó esetben is csak 16.45.,17.00.-kor tudok indulni otthonról. 40-45 perc alatt szoktam a Páfrány út végéhez, egyben a HHH lábához, az erdő bejáratához érni.
    Igazából ma is tervezem, ha nem jön közbe semmi, meg is valósítom. Ahogy megyünk bele az őszbe, leginkább hétvégére marad a HHH. Hét közben meg “városi kőr”.
    Orczy tér – Lágymányosi híd – át Budára – észak felé el egészen a Megyeri Hídig- át Pestre- Újpest – Vágány utca- Hősök tere – Városliget – Népliget – Orczy tér.
    Azért én heti 3-4 alkalommal biztos nyeregbe pattanok.

    A TREK-ek mindegyike szép, igényes darab. Csak az különbözteti meg a gépeket, milyen felhasználássi területre szánták, semmi más.

    Ti tudtok oldalakat ajánlani ( magyar nyelven ) ahonnan meg lehet tudni dolgokat a TREK történelméről?

    TF8 Laci

  10. Dave
    Berta Dávid írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Akkor nemsokára átjavítjuk a bejegyzést!
    Szerintem mindegyik Trek nagyon jól néz ki, akár a legdrágábbat nézzük, akár a “legolcsóbbat”. Mindegyikre nagyon odafigyelnek. Már 34 éve. A mostani 2010-es kerékpárjaik is nagyon tetszenek, remek ez a cég.
    Jó lenne újra találkozni és egy kicsit kipróbálni mások gépeit :)

    Laci, mikor szoktál HHH-re menni?

  11. Peti
    Peti írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Laci! Néhány infó van a Wikipedián: http://hu.wikipedia.org/wiki/Trek

  12. Nagy Laci
    Nagy Laci írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Peti meglátása nekem is tetszik.
    Nem kell sorszámozni, csak a jeles alkalmakat, amit alaposan előkészítünk, mint az első tettétek. Azon túl meg csak úgy bringázhatnak együtt a társaság tagjai.
    Pl. egy hét végi túra Szentendrére, Visegrádra, stb…stb.
    Mondjuk, az én tarsolyomban van vagy 100 féle, különböző nehézségű és hosszúságú útvonal. Igény szerint előrángatok belőlük egy párat.

    TF8 Laci

  13. Dave
    Berta Dávid írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Ez nem rossz ötlet! Akkor hogy hívjuk az ilyen kisebb összejöveteleket? Mini-Trek találkozó?

  14. Nagy Laci
    Nagy Laci írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Peti:köszi a linket, elolvastam.

    Dávid: megbeszéljük itt aztán megyünk. De terepre sisak nélkül nem szabad menni. Én eddig 3 darabot törten össze. Mindhárom alkalommal az életemet mentette meg – szó szerint, nem túlozva!

    TF8 Laci

  15. Nagy Laci
    Nagy Laci írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    e-mailem:

  16. Dave
    Berta Dávid írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Laci: jó lenne elmenni egyszer HHH-ra, ha lehet, akkor csatlakoznék Hozzád majd!

    Ez a szócikk pár napja még nem létezett :) Gondoltam lefordítom a cég történetét, lassan az egész meglesz. Így volt Armstrong-gal is.

  17. Dave
    Berta Dávid írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Laci: ez az elgondolás nagyon tetszik, felőlem lehet így!

  18. Dave
    Berta Dávid írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Laci: nekem van sisakom :) Lehet, hogy jobb lenne e-mail-en keresztül megbeszélni a HHH-t, nem?

  19. Tamás
    Tamás írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Sziasztok! Nagyon jó volt a Trek találkozó, remélem lesz még hasonló összejövetel.
    Tudom hogy ez nem reklám felület, de mégis többnyire Trekkesek álltal látogatott oldal. Nekem van néhány régebbi Trekkem, amiket nem használok és ha valakit érdekel szivesen küldök képepeket vagy Bp.n megtudom mutatni őket. Pl. Trek 6000, T. 9200. T. 930. Csak arra gondoltam, hogy jobb lenne, ha többen Trekkelnénk:).
    Üdv: T.

  20. Dave
    Berta Dávid írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Tamás: úgy néz ki, hogy elég gyakran lesz kisebb találkozó. Eladod a kerékpárokat vagy bemutatni gondoltad őket egy Trek találkozón?

  21. Tamás
    Tamás írta
    2009. szeptember 28. hétfő

    Dávid: Nem használom a bringákat és már lassan nem tudom tárólni őket mert sajnos másra kell a hely. Max. kettőt szeretnék megtartani a többit elszeretném adni.

  22. tamás
    tamás írta
    2009. szeptember 29. kedd

    jó volt találkozó,aki kézitet képet lécives ere email-cim re küldje el köszi!!!tamsg3@gmail.com

  23. TREKs Atesz
    TREKs Atesz írta
    2009. szeptember 29. kedd

    Üdv mindenkinek.

    -Attila alias TREKs Atesz vagyok nekem volt a 2002-es ezüst/piros 4500-asom.

    -Nekem is nagyon tetszet a találkozó és nagyon jól éreztem magam.
    -Én is örűlnék ha lenne mégtöbb ilyen találkozó és még többen lennénk.

    -A találkozóval kapcsolatban csak annyit tennék hozzá mint 5let, hogy a találkozót a Hősök terén viszont ha lenne ilyen piknik féle kajálás azt esetleg a Margitsziget-en is tarthatnánk.

    -És a végére egy kérdés amit mintha már korábban valaki feltett volna,hogy ezen az oldalon lehet-e valahogy regisztrálni?

    Tamás:
    -A 6000-resed milyen állapotban van,azt elakarod adni és ha igen mennyiért adnád?

  24. Peti
    Peti írta
    2009. szeptember 29. kedd

    Sziasztok!
    A hozzászólás most már regisztrációhoz kötött.
    Ha regisztrálsz az oldalon, akkor kapni fogsz az általad megadott e-mail címre egy jelszót, mellyel be tudsz lépni az oldalra és kedvedre szerkesztheted profilodat.
    Kipróbáltam: az egész művelet 1 perc.

  25. Dave
    Berta Dávid írta
    2009. szeptember 29. kedd

    TREKs Atesz: a Margitszigetes piknik nem rossz ötlet, köszi!

  26. TF8 Laci
    TF8 Laci írta
    2009. szeptember 30. szerda

    Núúúú, regiszráltam a TREK családban.

    TF8 Laci

  27. MatheeW
    MatheeW írta
    2009. október 9. péntek

    Sziasztok!

    Kár, hogy ilyen későn értesültem erről a dologról. tuti, hogy a következőn ott leszek! :D
    Egy régebbi gyönyörű 4100-asom van. Imádom, csodás gép és már eléggé rég óta nyúzom elég keményen! Jól bírja! :D Minden esetre nagyon értékelem a kezdeményezést és remélem, hogy tagja lehetek ennek a remek csapatnak! Végre egy igazi TREK banda.. :D éljenek a TREK-ek!!!!!
    :D
    Üdv mindenkinek!
    MatheeW

  28. Dave
    Berta Dávid írta
    2009. október 13. kedd

    MatheeW: Szia! Köszi, hogy eljöttél, ajánlom figyelmedbe: Mini Trek-talalkozó ;)

Hozzászólás rögzítése

Neved - szükséges
E-mail címed - szükséges
Weboldalad
Hozzászólás - szükséges
 


Bejegyzéskor az email címed nem lesz látható!